A szokásos pofára esés után kezdik elölről

Kevés jobb korhatártalan szórakozás van, mint a mindig, mindent, mindenkinél jobban tudók kommentjeit olvasni.

A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy az európaiak többsége szerint megbukott az unióban alkalmazott megszorító politika.
A Gallup által készített közvélemény-kutatásból kiderül, hogy a megkérdezettek 51 százaléka szerint nem működik a kiadáscsökkentésre alapozott válságkezelés. Az emberek 60 százaléka szerint léteznek jobb módszerek a válság kezelésére. A legtöbben Görögországban gondolják így.
Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso úgy reagált a felmérés adataira, hogy „a mi módszerünk nem csak a költségvetési kiigazításból állt. A pénzügyi konszolidáció önmagában nem megoldás”. Szerinte szerkezeti reformokra, a versenyképesség javítására és befektetésekre is szükség van, épp ezért harcol a bizottság egy közös költségvetésért. Magyarországon a válaszadók 33 százaléka utasítja el a megszorítást, 43 százalék szerint a kiadáscsökkentés működni fog, de idő kell hozzá.